Király Péter írásának másodközlése. Megjelent a http://kirunews.blog.hu/2010/01/21/a_nyertes_palyazatarol oldalon.
A legfontosabb: végre minden érdeklődő (az igazat megvallva néhány tucatnál nem lehet több, sajnos) megismerheti a pályázatot: http://www.oszk.hu/sajo_andrea/palyazat.pdf. A második, amit rögtön az elején szeretnék leszögezni: Sajó Andreát nem ismerem, látni is csak egyszer láttam, még Matáv-könyvtárosként egy Networkshop-konferencián, vagy 10 éve. Ha ennek a kritikának lesz némi éle, az nem az ő személye ellen szól (nem is szólhat, hiszen azt nem ismerem), hanem a pályázatban testet öltő teljesítményével kapcsolatos. Továbbá: a kritikában egyáltalán nem térek ki Monok pályázatára azon egyszerű okból, hogy nem nyert, tehát az ő pályázata nem releváns abból a szempontból, hogy milyen lesz az OSzK jövője, márpedig engem éppen ez érdekel, ezt próbálom kiolvasni Sajó Andrea pályázatából is.
Botrányosnak tartom, hogy egy OSzK főigazgatói poszt elnyerhető egy 18 és 1/3 oldalas (53 000 karaktert tartalmazó) pályázattal. Állítom, hogy ez a terjedelem nem alkalmas arra, hogy bármely jelölt meggyőzze a bírálókat, hogy nem csak a célokkal kapcsolatban vannak elépzelései, hanem a megvalósítás módjával, ütemezésével és erőforrásigényével is tisztában van. A pályázat nem sok konkrétumot tartalmaz a megvalósítással kapcsolatban; kirívó, hogy számadatok szinte egyáltalán nem, költségek pedig végképp nem szerepelnek. Úgy tűnik, hogy ezek a szempontok a fenntartó számra nem fontosak. Ha viszont ez igaz, akkor az újdonsült igazgatónő sem remélhet sok jót tőlük.
A pályázatból számomra nem jelenik meg egy átfogó könyvtár-vízió. Néha belemerül részletekbe, néhol csak felsorolást és 'stb.'-ket tartalmaz. A szöveg egy jelentékeny része olyannyira általános, sőt továbbmegyek: tankönyvpapír-ízű, hogy azt bármely tetszőleges könyvtárra, sőt néhol bármely intézményre alkalmazni lehetne. A szöveg nyelvezete nem arról árulkodik, hogy a szerző túl sok tapasztalatott szerzett volna az írásművészet gyakorlásában, gyakran enged a közhelyes fordulatok és a hivatalnokstílus csábításának (három példa, hogy világos legyen mire gondolok: "az 1952-től kiadásra került dokumentumok", "hiszen minden tevékenység egy-egy kis mozaik", végül "rendelkezik … üzleti szemléletű menedzser vénával"). Sajnos bennmaradt néhány helyesírási- vagy tollhiba is ("elektronikus fizetés mód bevezetése", "Z 39.50", "portáltecnológia"). Felejtsük el a pályázat nyelvi rétegét, mert a tartalom mellett ez nem érdekes - térjünk vissza a könyvtári vízióhoz.
Ami nagyon szimpatikus, hogy a pályázó felismerte, hogy az olvasó számára a dokumentumtípusok szerint tagolt rendszer értelmetlen. Ha teszem azt Sárazsadányról szeretnék informálódni, nem számít, hogy mi az adat forrása, illetve hadd dönthessem el én, hogy számít-e vagy sem. Ugynakkor nem világos, hogy mi is a megvalósítandó tevékenység, hiszen olyan programokat is sürget, amelyek nem tartoznak bele az OSzK igazgatójának döntési körébe. Például össze kellene vonni az ODR-t és a MOKKÁT, egyetérthetünk, de mind a kettő (ahogy tudom) konzorcium, vagyis az OSzK-nak csak egyetlen szavazata lehet a kérdésben. Össze kellene vonni a MATARKÁT és a HUMANUS-t - itt lényegében ugyanez a helyzet. Nem világos, hogy az OSzK vezetőjének mik lesznek ebben a kérdésben a lépései? Milyen érvekkel fogja meggyőzni a konzorciumi tagokat és a fenntartókat? Egekig dícséri a Könyvtárportált ("fantasztikus kezdeményezés"), de nem tisztázza azt a kérdést, hogy hogyan kellene a Könyvtárportálnak és az összevont ODR-MOKKÁNAK együttműködnie, vagy ezeket is össze kellene-e vonni.
Szintén szimpatikus a feladatorientált, lapos szervezet modellje. Nagyon drukkolok neki, hogy az OSzK-n belül tapasztalható széttagoltságot sikerüljön megszűntetnie és tényleg "egy irányba húzó" munkatársi gárdát sikerüljön kialakítani. Node: itt is hiányzik néhány konkrétum, leginkább annak a problémának a felvetése, amit például Reisz T. Csaba a MOL igazgatói pályázatában hangsúlyozott: az informatikai szakembergárda átlagosnál is nagyobb fluktuációja. Személyes tapasztalatból tudom, hogy ez a probléma még a nagy amerikai könyvtárakat is érinti, hiszen ott az informatikus számára az a dilemma: az egyetemi könyvtárban dolgozzak, vagy a IBM-nél? Márpedig Sajó Andrea egyik fő törekvése az OSzK szolgáltatásainak virtualizálása, aminek lépéseről a pályázat más helyein gyakorta értesülhetünk, sőt a pályázó ki is jelenti "A nemzeti könyvtár egyik új, lényeges feladatköre, hogy a digitális tartalom szolgáltatásában követhető, példamutató éllovas legyen.". Hogyan lehet éllovas egy olyan intézmény, melyben (tudomásom szerint) nem dolgozik hivatásos programozó (ezért települt a MOKKA-R és a Humanus Szegedre, Bozóhoz)? Továbbá: az osztályok a legjobb tudomásom szerint jelenleg is feladatkörök szerint vannak szervezve (pl. tájékoztatás, bibliográfiai feltárás stb., sőt tudomásom szerint egy olyan csoport is létezik - amit a pályázó hiányol és létrehozni kíván - mely teljes idejét webtartalmak előállítására fordítja) - valószinűleg csak az arányok kérdésesek. Vitatnám továbbá a következő mondatot: "Továbbra is működnek néhány főből álló szervezeti egységek (osztályok), melyek így nem hatékonyak." nem hiszem ugyanis, hogy egy szervezeti egység hatékonysága a nagyságán múlna - gondolom a szerző is inkább azt akarta mondani, hogy vannak (ilyen-olyan okok miatt) nem hatékony osztályok.
A pályázó néha belemerül részletekbe, például a szabadpolcos állomány adományokkal való feltöltése kapcsán sorjáznak az ötletek - bár némiképp szkeptikus vagyok abban, hogy pont az olvasók nagyját adó szegény bölcsészek fognak olyan értékes kézikönyveket adományozni, melyekre a könyvtárnak nincs pénze, de legyünk inkább optimisták. Máshol kardinális kérdések megoldási javaslatai, vagy egyáltalán felvetése került a 'stb.' kategóriájába.
Sajnálatos, de néhány ténybeli tévedés is található a pályázatban. Például állítása szerint a LibriVision-ben nincsenek analitikus rekordok. Ez csak abban az esetben igaz, ha az analitikus rekordokat a folyóirat-tartalomjegyzékek feltárásának eszközeként gondoljuk el, és megfeledkezünk a tanulmánykötetek tartalomjegyzékének feltárásáról (megjegyezném, hogy ez mint olvasónak komoly gond, hogy a tanulmánykötetek tartalomjegyzéke hol fel van dolgozva, hol nincs, a feldolgozottak pedig hol teljesek, hol nem - de erről a pályázatban nincs szó). Kérdéses tehát (számomra legalábbis az), hogy az idézett 1 millió monográfiából mennyi az ilyen analitikus rekord. Sajó számítása szerint az összes 8,6 millió dokumentum 3-5 éven belül feldolgozható, ha egy ember évi 200 napon napi 20 rekordot feldolgozna. Ha a már meglevő 1,6 millió dokumentumot levonjuk, és eltekintünk az analitikus feldolgozástól, akkor a 7 millió dokumentum feldolgozása 1750 munkaévet jelent, vagyis 5 év alatt csak akkor teljesíthető, ha 350 munkatárs dolgozik a feladaton (a jelenleg állomány kb. 500 fő) - ki-ki döntse el, hol a számítási hiba. A pályázó egy szót sem ejt a már feldolgozott, de nem Amicusban rögzített adatok (pl. a teljes Petrik, vagy a kézirattár katalógusa) átvételének lehetőségéről vagy a konverzió és az újbóli rögzítés költséghaszon-összevetéséről, se arról a kézenfekvő, és az OSzK-ban is alkalmazott módszerről, melynek során külső cégek végzik az adatbevitelt (az amerikai könyvtárak például Indiában vagy a Fülöp-szigeteken végeztetik az adatrögzítést).
A raktárak kérdése külön fejezetet kapott, de nem világos, hogy mennyire égető a kérdés: mikor szorul ki a könyvtár a meglévő helyről? Öt év? 25?
Szintén fontos kérdés az OPAC kérdése. Én - a pályázótól eltérően - különválasztanám az adatok előállításának és az adatok prezentációjának, keresésének kérdését (mellesleg ez utóbbit a szakirodalom és a library 2.0-ás gyakorlat is külön, "discovery interface" néven kezeli). Az Amicus leváltását nagyon óvatos hangon veti fel, érdemes idézni: "Az elmúlt évek tapasztalatai tehát arra engednek következtetni, hogy mindenképpen meg kell fontolni az AMICUS cseréjét". A problémáim: 1) nem biztos, hogy egyetlen „monolitikus” (ez nem Sajó Andrea kifejezése) integrált rendszert kellene beszerezni - lehet, hogy egy olyan csomag is megteszi, melyek alkotórészei szabványos felületeken (MARC, Z39.50, NCIP, SRW/SRU, OAI-PMH stb. stb.) együttműködnek egymással. 2) Naív elgondolás azt hinni, hogy az "az OSZK könyvtári rendszere kiemelt jelentőségű referenciahelyként is szolgálhatna" - ennek a mondatnak a folytatása ugyanis az szokott lenni: "épp ezért adjátok ingyen/olcsón". Ez lehet, hogy hatásos egy stat-up esetében, de nem hiszem, hogy jelentős árkedvezményt lehetne kicsikarni nemzetközi piacvezető szolgáltatóktól. 3) Nagyobb hangsúlyt adnék annak a szempontnak, hogy a szoftver megvételével ne álljon elő a beszállítóhoz-kötöttség (vendor lock-in) helyzete, amikor a könyvtár, vagy egy általa megbízott harmadik fél nem nyúlhat bele a szoftverbe. Már az is nagy eredmény lenne, ha a szoftvercsomag egy része ilyen lenne. 4) a szerencsésebb éghajlatú országokban a folyóiratok analitikus feltárását nem könyvtárak végzik, hanem a tartalomszolgáltatók (Elsevier, Thomson, JSTOR, és a többi), ennek megfelelően ezek az adatok nem is találhatók meg a saját adatbázisban, hanem API-kon keresztül csatlakoznak a könyvtári rendszerhez. Ennek megfelelően felteszem (de ha ez nem így van, akkor javítson ki, aki ezt olvassa) hogy legalábbis nem triviális a folyóirat-feltáró modul megléte. 5) A digitális tartalmat a pályázat "csatolható objektumként" képzeli el. Remélem ez nem azt jelenti, amire általában gondolni szoktak: vagyis nem egy strukturálatlan, csak teljes szövegűen kereshető, vagy csak képként elérhető fájl lebegett a szerző szeme előtt, hanem jól struktúrált szövegek kezelésére IS képes alrendszer.
Végezetül: Sajó Andrea pályázatában is visszaköszön az a hübrisz, ami úgy tűnik valami sajátos magyar lelki alkatra vezethető vissza, melynek legfőbb megnyilvánulása, hogy az adott vezető (mindegy, hogy a közintézmények mely ágazatát vesszük, a miniszterelnököktől a polgármestereken át a könyvtárigazgatókig) valamiféle (vérmérséklettől föggően: világ-, európai, közép-európai, kárpátmedencei és így tovább) centrumot látnak bele az intézménybe. Sajnos a szomorú valóság ezzel a csodálatos vízióval az, hogy néhány éven belül ezeket megvalósíthatatlanságuk miatt egy más víziók váltják fel. Vezető digitális tartalomszolgáltatóvá a könyvtár nem válhat úgy, hogy nincs meg a megfelelő szakembergárdája (most sajnos bizonyos területeken ez a helyzet, részben az általános világhelyzet okán), vagy ha dokumentumok másolásától való félelmében irreális technológiai célkitűzéseket támaszt (pl. képernyőképet se lehessen készíteni a tartalomról). A pályázat nem ejt szót egy fontos problémáról: a könyvtár saját maga megtermelte bevételének jelentős részét épp a digitális máslatok készítése adja. Csakhogy ez azzal jár, hogy ezeket csak az az ember látja, aki ezeket megfizeti - a többiek számára ezek láthatatlan dokumentumok. Vagyis hiába digitalizál a könyvtár dokumentumokat, ezek igazából nem csökkentik a kutató költségét, nem terjesztik a tudást széles rétegeknek (ami a könytár alapcélja lenne), sőt talán erőforrásokat von el a nyilvánosságnak szánt digitalizálás elől. Nem foglalkozik a pályázat a digitalizálás stratégiájával sem: mit digitalizáljon és hogyan (képként? nem struktúrált szövegként? cizellált XML-ként?)? Hogy viszonyuljon a könyvtár a "dolgok internete", az "összekapcsolt adatok" vagyis a szemantikus web kérdéséhez? Hogy viszonyuljon (a dorgáláson kívül) a könyves világ egyéb résztvevőihez?
Összegezve: ez a 18 és 1/3 oldal inkább csak újabb, az igazgatónő elképzeléseivel kapcsolatos kérdéseket vet fel, és nem kaptam választ arra az alapkérdésre, hogy az OSzK mit is fog csinálni a következő 5 évben. Előremutató lépés a digitális tartalmak kezelése és a szervezeti átalakítás, de a dolgozat alapján nem világos ezek konkrét formája. A pályázó mentségére legyen monda, a szöveg nem egy pontján kifejti, hogy ezt-vagy-azt a kérdést még alaposan meg kell vizsgálni. A döntéshozók felelősségét ezek a kitételek nem mentik.
Király Péter
1 vélemény:
Nagyon hasznos írás Kiru, igazán köszönet érte, bármilyen OSZK-ás vezető tanulhat belőle. (Különösen értékes pl. az IKR cseréről szóló rész. Ehhez egy példa: mi Szegeden nem az eCorvina webinterfészét használjuk az OPAC célokra, hanem az adatbázist átnyomjuk a Bodzába, s onnan megy, összehasonlíthatatlanul több tudással, mint az eredeti, rendes felület. De ettől még a java-interfészt az olvasótermekben üzemeltetjük, s eszünkbe sincs az Corvina lecseréléséről gondolkodni.) Kokas K.
Post a Comment