2009/05/29

Az információszerzés elsődleges forrásává pedig az internet vált

Név nélkül
felsőoktatási könyvtár, Budapest

1. Mióta dolgozik könyvtárban, vagy azzal kapcsolatos munkahelyen?
3,5 éve (akkor fejeztem be a főiskolát)

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
Jelenleg olvasószolgálatozom (időm felében-harmadában) a többiben pedig a könyvtár honlapjával foglalkozom, új ötleteket gyűjtök és próbálok ki (pl. használók bevonása könyvtári fejlesztések megítélésébe), pályázatokat olvasok, könyvet kötök stb.

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
A mostani az álom, felsőoktatási könyvtár, amely országos szakkönyvtári funkciókat is ellát.

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Eléggé megbecsültnek tartom magam.

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Mint könyvtárost nem igazán becsülnek meg, max az informatikai ismereteim miatt nem néznek annyira könyvtárosnak - akiről továbbra is sokan azt hiszik, hogy csak a polcrendet ismeri - bár én igyekszem eloszlatni minél több emberben ezt a tévképzetet :-).

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években?
Nem vagyok elég ideje a szakmában, hogy változást észleljek, de azt gondolom, hogy a használók nagy része számára az idő, ami alatt megszerezhet egy információt nagyon lecsökkent. Az információszerzés elsődleges forrásává pedig az internet vált, ahol ha mindent azonnal
akarnak, akkor is kapnak valamit. Szakirodalmi adatbázisokban való kereséskor is felmerül sokszor a kérdés a használóban, hogy a drágán előfizetett adatbázis vajon miért nem adja az összes cikket azonnal teljes szöveggel is.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Több pénzbeli elismerésre, hogy a fiatal szakemberek ne csak akkor maradhassanak a pályán, ha találnak olyan társat maguk mellé, aki eleget keres ahhoz, hogy ők "hobbiból" ennyiért dolgozzanak (aminél sokszor egy bolti eladó, vagy egy recepciós is többet keres).

Az elvégzendő nagyobb munkákhoz lehessen (ha időlegesen is) munkaerőt felvenni.

+ lásd a pályázatos kérdés válaszát.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Azt gondolom, hogy az elérhető képzések egy része most is nagyon hasznos és a már egy ideje a szakmában tevékenykedőknek kell is, hogy felfrissítse ismereteiket, illetve újakat szerezhessenek. Viszont talán több olyan képzés kellene, ami a fiatal és informatikában
jártasabb kollégáknak is tényleg hasznos információkat tud átadni.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
IKT eszközökre (Közép-Magyarországi régióban), raktárépítésre, konferencia részvételre (olyasmire gondolok, mint a Mecenatúra csak teljesen vállalnák a felmerülő költségeket, a szállást + utazást + részvételi díjat).

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
A legjobb a sajátom, mert sokféle munkát végezhetek, sok kihívás van benne és ha találkozom valami új ötlettel, azt van kikkel megosztanom. A legrosszabb pedig a feldolgozó - számomra legalábbis - mert személyiségemnek nem túl erőteljes része a precízségre való hajlam,
amit ott nagyon fontosnak gondolok.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Ilyen most nem jut eszembe.

12. További gondolatai a könyvtárosságról:
Néha úgy érzem más könyvtárakban járva, (főleg ahol sokan dolgoznak, esetleg egy új épületben) hogy nekik biztos jobb. De hazatérve mindig rájövök, hogy a változatos munkát és a sokféle tapasztalatot, amit ezáltal szerezhetek, a jó társaságot és az ötletekre nyitott vezetést
nincs az a pénz, ami pótolhatná.

-------------------------
(Örülnék ha Te is megválaszolnád a kérdéseket. Küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/28

Sürgő-forgó mozgalmas, hangos tér

Név nélkül - Budapest

1. Mióta?
1971– től.

2. Mit?
Könyvtárvezető. Az OMKDK- ban kiadvány- beszerzőként kezdtem, majd az OMIKK- ban az Országos Fordítás Nyilvántartás katalógus kezelő könyvtárosa, később vezetője voltam. Ezután az Intézmény Fordítási főosztályán könyvtár informatikusi - és fordítási ügyintézői munkát láttam el és szakfordítóként is tevékenykedtem.

3. Álmai munkahelye?
Ahol a ma már elengedhetetlen technikai háttér megfelelő szaktudással és HIVATÁSTUDAT-tal párosulva jelenne meg. Többfunkciós könyvtár, mely zónákra oszlana. Általánostól a specializált felé: „klub” övezet: újságolvasó, általános segítség, közhasznú információszolgáltatás, tehát ez egy sürgő-forgó mozgalmas, hangos tér lenne. (Különböző rendezvényeket is lehetne is tartani). Ezt követhetné, csak kevéssé szeparálva a különböző dokumentumokat kínáló közkönyvtári tér: tájékoztatás, kölcsönzés, lazább olvasási tér, tehát nem a megszokott katonás rendbe sorakozó asztalokkal, székekkel….Végül egy zártabb terület, ahol a tudományos szintű munkához kapcsolódó könyvtári/fehasználói tevékenység zajlana.

4. Munkahelyi megbecsültség?
Változó. Jelenleg gyenge közepes.

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Nem.

6. Változtak az olvasók?
Nem előnyükre. Keveset olvasnak. Ciki! Tanulni is… (Olvasásértés problémája nálunk visszaköszön). Az Internet károsan befolyásolja azt a réteget, amely nem rendelkezik az életkornak megfelelő ismeretanyaggal. (Ami nincs a neten, nem létezik…,keresési taktika gyenge, felületes. Nem tud megfelelően szelektálni a találati halmazból, sokszor nem is akar. Ami először az útjába kerül az jó és kész, passz.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához? (jobb technika, kellemesebb, ergonomikusabb munkakörnyezet, jobb munkakapcsolatok, több pénzbeli elismerés, több egyéb elismerés, több visszajelzés a munkájáról stb.)
A kérdésben tökéletesen benne van a válasz.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Most két képzést tolnak előre: informatika, TQM. Mindegyik fontos. A technika követése elengedhetetlen, azonban egyre több közöttünk a szakbarbár, a hagyományos értelemben műveletlen kolléga. A TQM pedig intelligencia és hivatástudat. Főleg azon kollégáknál, akik közművelődési könyvtárban dolgoznak igen fontosnak tartom a sokirányú érdeklődést, széleskörű ismeretanyagot, az olvasottságot. Elsősorban a főiskolai ill. egyetemi képzésben tartanám fontosnak, hogy ezt a szemléletet érvényesítsék. Persze, ehhez kellene a szakma jobb elismertsége is. (Milyen anyagból válogatnak…)

9. Pályázatok?
Digitalizálásra, könyvtári berendezés és felszerelés korszerűsítésére, könyvtárosok tanulmányi tevékenységére.

10. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Számomra a kellemetlenebb az adminisztrációs munka munkakörre vetítve, talán aki folyóirat nyilvántartást vezet, szerzeményez. A kedvelt a tájékoztatás.

11. Kedvenc története?
Amennyiben humoros történetre gondol, az sajnos nincs. Kellemes, kedves emlék szülőfalum iskolai könyvtárában az idős tanító bácsi szeretetteljes, nem tolakodó irányítása, ahogyan könyveket ajánlott nekünk. Egy pici információ a műről mely felkeltette az érdeklődésünket, s olyan kedvet csinált az olvasáshoz, hogy már útban hazafelé belekezdtünk a könyvbe…

12. Bónusz:
Igen fontos hivatásnak tartom, melyet sokkal jobban meg kellene becsülni. Egy jó könyvtáros nagyon sokat tud segíteni. Fontos azonban a hozzáállás, az állandó érdeklődés, továbbképzés. Nem vagyok vádolható maradisággal. Nagyon szeretem az informatikát. Megszereztem a könyvtár informatikusi diplomát is. Igyekszem kiaknázni az informatika nyújtotta lehetőségeket. Ennek ellenére igen fontosnak tartom a hagyományos, un. népművelői tevékenységét is a könyvtárosságnak. Különösen most, e kicsorbult értékrendű időkben. Én kényszerpályán vagyok, mint könyvtáros, azonban soha nem végeztem munkámat kényszeredetten, pedig nekem teljesen más lett volna a hivatásom. A főiskolai és az egyetemi éveim alatt megdöbbenve tapasztaltam, hogy, tisztelet a kivételnek, milyen képességű, habitusú emberek kerülnek a szakmába. Gyenge előképzettséggel, a legkevesebb munkával, kedvetlenül evickéltek át a tanulmányokon. Most könyvtárosok.

Talán ezért is nincs kedvenc könyvtáros történetem. Tapasztalataim vannak, sajnos nem túl kellemesek…. További gondolat: változtatni kéne ezen.


----------------------------------
(Örülnék ha Te is megválaszolnád a kérdéseket, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/27

Csupán megkönnyíthetik, hatékonyabbá tehetik a tájékoztató könyvtáros munkáját

Téma: Vincze Andrea sikeres képzése második rész
Tájékozat: Vincze Andrea

(Andrea helyretesz. A múltkori interjú egyik kérdést átírtam, publikálás előtt nem kaptam megerősítést.

Kedves Andrea!
Egy kérdésbe utólag eléggé belenyúltam: Alkalmazható-e Ön szerint olyan könyvtáros a szakmában aki nem ismeri és nem alkalmazza az önök tematikájában lévő alkalmazásokat?

Ha módosítani kívánja a választ kérem tegye meg.
Nagyon köszönöm.
DTP

Újra válasz.)

K.com: Tud-e tájékoztatni az a könyvtáros, aki nem ismeri a képzési tematikában lévő alkalmazásokat?

Vincze Andrea: Igen, tud tájékoztatni. A tematikában szerepelő alkalmazások közül a Diigo, az iGoogle és a Google Readaer az, amelyet a tájékoztatáshoz hatékonyan lehet használni. De Diigo nem ez az egyetlen linkmegosztó, és a Google Reader sem ez az egyetlen RSS olvasó. Ne felejtsük el, hogy ezek az alkalmazások, eszközök csupán megkönnyíthetik, hatékonyabbá tehetik a tájékoztató könyvtáros munkáját, illetve bővíthetik az eszköz választékát.

Az első képzés tapasztalatai: http://bmtkinternet.blogspot.com/2009/05/az-elso-kepzes-tapasztalatai.html

A második kurzus, amelyben néhány könyvtáros is részt az ország minden részéből
a jövő héten végez. Ennek tapasztalatait előreláthatólag a jövő hét végén összegzem a tanfolyami blogban.

Egy kis előzetes ízelítő az első blogjegyzéseikből, első tapasztalataikról:
http://e-learning-a-konyvtarban.blogspot.com/2009/05/jo-konyvtaros-is-holtig-tanul.html
http://zsuzsa-internet-tanfolyam.blogspot.com/2009/05/elso-elmenyeim-halado-internet.html
http://bata-palimpszeszt.blogspot.com/2009_05_08_archive.html
http://sinaju.blogspot.com/2009/05/tapasztalat.html

Nagyon fontos lenne a különböző informatikai ismeretek minél mélyebb elsajátítása

Tóth Krisztina - végzős hallgató

3. Hol?
Vállalati szakkönyvtárban dolgoznék a legszívesebben, illetve közkönyvtárban.

5. Könyvtár?
Alapvetően nem mondanám túl pozitívnak az általános közvélekedést magáról a szakmáról illetve annak a nehézségeiről és amivel jár.

6. Olvasók?
Mivel változó korban élünk ezért természetes, hogy a megváltozott digitális környezetben kezd kialakulni egy új felhasználói típus is. Maga az olvasás az nem fog változni, csak az hogy milyen hordozón fogják ezt az emberek megtenni.

8. Képzések?
Nagyon fontos lenne a különböző informatikai ismeretek minél mélyebb elsajátítása, illetve a különböző stratégiai és marketing fogások és elméletek tanulása is. Ezen kívül természetesen a könyvtár típusának megfelelő továbbképzéseket (például egy iskolai könyvtáros esetében pedagógia, pszichológiai ismeretek stb.).

9. Pályázatok?
Állománygyarapításra, a környezet komfortosabbá és mindenki számára könnyebben használhatóvá tételét célzó pályázatokat esetleg, de igazából ez is nagyban függ attól, hogy milyen könyvtárról is beszélünk, hiszen minden esetben mások az igények, amire szükség van.

10. Jó-rossz munkakör?
Ez teljesen szubjektív szerintem. Számomra egyenlőre nem létezik legrosszabb munkakör, legjobbat sem tudnék mondani, mert a tájékoztató könyvtárosi munka ugyanannyira vonzó, mint az állománnyal, az adatbevitellel foglalkozó stb.

11. Történet?
A házunkban lakó édesanyám barátnője, aki könyvtáros majd könyvtári igazgató volt, aki nagyon szerette a munkáját és miután nyugdíjba vonult, az emberek, nemcsak akikkel dolgozott, hanem akik a könyvtárába jártak, nagyon sokszor megkeresték és érdeklődtek iránta.
Számomra ő a példakép, hogy milyennek is kell majd lenni gyakorló könyvtárosként.

12. Bónusz:
Szerintem ez a szakma nagyon sokat adhat az embernek, hogyha szereti csinálni a munkáját. Minden esetben nagy felelősség is, hiszen rajtunk múlik, hogy milyen igényes szolgáltatásokkal és kiszolgálással tudjuk jobb irányba terelni az embereket, és meghozni a kedvüket a művelődésre, a kikapcsolódásra a jól tájékozottságra. Nagyon fontos, hogy lépést tudjunk tartani a korral, különben egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy szinte raktárosi szintre csúsztunk le. Ezt el lehet kerülni természetesen, kreatív ötletekkel, lelkes emberekkel olyan könyvtárakat lehet majd létrehozni, vagy átalakítani, ahova bárki szívesen és örömmel fog járni.

-------------------------------------------
(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre. Küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/26

Nem mondhatjuk, hogy ami online nincs, az nem is létezik

Budapest

1. Mióta?
1979

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
jelenleg középvezető, korábban beosztott (A feladatokat illetően olvasószolgálat, tájékoztatás, könyvtárközi kölcsönzés, beszerzés, tartalmi és formai feldolgozás, használóképzés, dokumentációs tevékenység, irodalomkutatás, rendezvényszervezés fordult elő ez elmúlt évtizedekben.)

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
mindig ott dolgoztam: tudományos szakkönyvtár, szakkönyvtár

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
szakmailag többnyire igen, anyagilag katasztrofális

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Nem, de ebből nem csinálok lelki problémát.

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években?
Szinte azonnal és végeredményre törekszenek. A teljes szöveggel elérhető online dokumentumok terjedésével sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni minden egyéb forrást. Jelenleg azonban még nem mondhatjuk, hogy ami online nincs, az nem is létezik és nem is lehet fontos.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Annak belátására, hogy a feladatok naponta újra ismétlődnek, nem lehet a végére érni és letudni, ezért nem tűzoltásra, ide-oda kapkodásra van szükség, hanem szerevezett és tervszerű munkára.
Továbbá olyan gazdasági vezetőkről álmodom, akik tudják mire való a könyvtár, mert maguk is használták/használják. Tudják, hogy a könyvtár szakmai munkájához, működéséhez ők nem értenek; erről ne akarjanak dönteni. Vagy tisztában vannak vele, hogy minderről fogalmuk sincs. :))

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Továbbképzést illetően a gyakorló könyvtárosok számára kézzel fogható és a napi munkában használható ismereteket nyújtó képzésekre.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Mire nem?

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Nincs ilyen. Annál inkább sincs, mert különböző feladatokat szeretünk jobban vagy kevésbé és különböző feladatokra vagyunk alkalmasak.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Nincs

12. Bónusz:
Arra bíztatnám leendő kollégáimat, hogy akarjanak jó könyvtárosok lenni. A pályakezdőket pedig hogy legyenek kíváncsiak és próbálják ki magukat többféle könyvtári munkakörben, sőt a valós és vélt nehézségek ellenére tegyék ezt különböző munkahelyeken. Amikor pedig elméleti tudásuk mellett már tapasztalatuk is van, merjék összehasonlítani saját könyvtárukat más könyvtárakkal és merjenek változtatni illetve változásokat javasolni.

-----------------------------
(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre. Küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/25

A fizikai dokumentumok mellett ma már ugyanolyan fontos az elektronikus formátum

Téma: Munkát keres Földi Tamás
Tájékoztat: Földi Tamás

Hat és fél évig távol a kontinenstől. Tamás Oxforban szakszerű könyvelhelyező főnök munkakörben dolgozott, könyvtári túrákat vezetett és angolul Moyolt. Önéletrajz itt.

Könyvtáros.com: Miért jöttél haza?
Földi Tamás: A hazatérésnek rengeteg oka van, és nem egy hirtelen felindulás eredménye. Továbbra is szeretem Angliát, az ott töltött 6 és fél év alatt nagyon sok mindent láttam, tapasztaltam. A család és barátok hiánya mellett a legfontosabb a szakmai továbbfejlődés igénye. Elérkeztem egy olyan ponthoz, ahonnan nem olyan egyszerű a továbblépés. Úgy érzem, váltanom kell, de nem anyanyelvűként itt hátrányból indul az ember. A verseny Oxfordban, Londonban nagyon nagy, és azt látom, otthon több lehetőségem van a fejlődésre.

K.com: Pénz?
F.T.: A levonások után havonta kb. 1050 fontot kaptam kézhez. Ez nem rossz, de ha beleszámítjuk a magas oxfordi lakásbérleti árakat, már nem is olyan jó.

K.com: Oxford előtt?
F.T.: 2000-ben végeztem Szombathelyen Informatikus könyvtáros és magyar nyelv és irodalom szakon. A könyvtár szak elvégzése után Szombathelyről Budapestre költöztem, ahol az ELTE Angol-Amerikai Intézetében (SEAS) (még az Ajtósi-Dürer soron) polgári szolgálatosként 15 hónapot töltöttem. Nagyon jó volt a légkör, sok mindent tanultam a kollégáktól, a könypakolástól kezdve az olvasószolgálatig.

K.com: A könyvtári dokumentumokat hogyan kell szakszerűen elhelyezni?
F.T.: A könyvtári dokumentumok elhelyezése Oxfordban is hasonlóan történik, mint más komoly könyvtárakban. A fizikiai tér hiánya nagy gondot jelent az egyetem könyvtárainak. Sok éves huzavona után, most van esély arra, hogy 2010-re felépül egy 8 millió kötet tárolására alkalmas modern raktár. Ha a dokumentumok elrendezését nézzük, akkor elég vegyes a kép. Még mindig elég sok oxfordi könyvtár használ valamiféle saját fejlesztésű osztályozási rendszert, ami egyre gyakrabban okoz problémát. Az elmúlt néhány évben több könyvtár kezdte el használni a Library of Congress rendszerét. De a fizikai dokumentumok mellett ma már ugyanolyan fontos az elektronikus formátum, a különféle adatbázisok és elektronikus folyóiratok gyűjteménye. Oxford rendelkezik Anglia egyik legnagyobb elektronikus gyűjteményével, amely több száz forrást foglal magában.

K.com:
Selejtezés?
F.T.: Mivel a Bodleian Könyvtár egyike az Egyesült Királyságban található 6 kötelespéldány könyvtárnak (legal deposit library/copyright library), így nagyon szigorú törvényi szabályozás vonatkozik rá. Így például nincs kölcsönzés, és a selejtezés is elhanyagolható.

K.com: Moys projekt?
F.T.: A Moys Osztályozási Rendszer a jogi könyvárak számára kifejlesztett rendszer. Elsősorban az angolszász jogi könyvtárak körében használt Kanadától Ausztráliáig. A rendszert a 60-as évek végén Elizabeth M. Moys angol könyvtáros kezdte el fejleszteni.
http://www.slais.ubc.ca/COURSES/libr517/03-04-wt2/projects/Moys/index.htm

K.com: Kiknek szerveztél könyvtári túrát?
F.T.: A könytári túrák nagyon változatosak. A BLL az igényektől függően kínál rövidebb-hosszabb túrákat elsőéves joghallgatóknak, nemzetközi cserediákoknak, könytáros kollégáknak, valamint inkább az épület iránt érdeklődő építészeknek. De többször vezettem körbe állásinterjúra érkező jelölteket is.

K.com:
Álmodozás?
F.T.: Álmaim munkaköre egy olyan könyvtár, ahol filmekkel és filmekkel kapcsolatos dolgokkal foglalkozhatom. Mondjuk a Magyar Nemzeti Filmarchívum könyvtára. De pont ma kaptam egy kedves levelet és fényképet egy kenyai teve könytárról. Érdekes lenne kipróbálni. :)

http://news.bbc.co.uk/2/shared/spl/hi/picture_gallery/05/africa_kenyan_camel_library/html/1.stm

BoldBoldK.com: Visszamennél?
F.T.: Mivel alapvetően Magyarországon képzelem el a jövőmet, ezért az elkövetkező néhány évben a válasz nem. Hogy utána mi lesz azt soha nem lehet tudni. Inkább azt tudnám elképzelni, hogy otthon dolgozom, s néhány hetes, 1-2 hónapos gyakorlatra, tanulmányútra utazom külföldre. Nagyon érdekel a washingtoni Library of Congress.

A RUHATÁROS nénink elsöprő győzelmet aratott

Név nélkül, város nélkül

1. Mióta?
20 éve, ez az első munkahelyem.

2. Jelenleg módszertani csoportvezető vagyok (kistérségi ellátás, fiókkönyvtáraink, statisztika, pályázatok, könyvtárvezető helyettesítése a feladataim elsősorban). Előtte csoportvezetőként a kistérségi feladatok és a fiókkönyvtárak kivételével ugyanaz volt a feladatom. Előtte tájékoztató könyvtáros, feldolgozó könyvtáros voltam.

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Nincs ilyen. A lényeg, hogy amit csinálok, az kielégítsen szakmailag, emberileg megfelelő legyen a környezet, amit csak lehet megtegyünk az olvasókért, s ezt a fenntartó is elismerje.

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Nem igazán érzem, hogy megbecsülnek. Ha keményen kell dolgozni, akkor rám bíznak mindent, ha az elismerésről van szó, abból kihagynak.

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Is-is. Vannak olvasók, akiknek rögtön mi jutunk az eszébe, ha segítségre van szükségük, s vannak olyanok, akik azt sem tudják, miben kérhetnek tőlünk segítséget.

6.
Kevesebben járnak könyvtárba, a fiatalok, az utánpótlás elsősorban az internetre hagyatkozik. S a pedagógusok sem sarkallják Őket könyvtárhasználatra. Tisztelet a kivételnek! Sokan csak helyben használják a könyvtárat, mivel azt a csekély beiratkozási díjat sem tudják/vagy nem hajlandók kifizetni. Városunkban jellemző, hogy úgy gondolják, nekik minden ingyen jár!

7.
A belső motivációval nincs gond, azt mindig megtalálom, ha szükségem van rá. Viszont a külső...! És itt nem csak a pénzre gondolok. A vállveregetés, a mások, illetve kollégák előtti egyértelmű, és nem homályos dícséret nagyon sokat jelentene. Ez csak egy kis odafigyelést kíván a főnöktől. Ez sajnos a legtöbb esetben nincs meg. Sőt!! A hibák mindig kiemelésre kerülnek, még ha kevés is van belőlük. A teljes elzásár a fenntartó elől, hogy még csak véletlenül se tudják, kik és hogyan dolgoznak a könyvtárban megdöbbentő. Csak a főnök lehet jó. Ez mostani tapasztalat: a főnökömet betegsége miatt x hónapig helyettesítettem. 20 éve dolgozom itt, és a fenntartó egy megbeszélésen megkérdezte, hogy ki is vagyok én?!

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Másoddiplomámat HR mendzserként szereztem. Ilyen jellegű képzés lehet több és gyakorlatra orientált. Sőt, a felsőfokú képzéseken is oktatni kellene a jogi ismeretekkel együtt.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
A továbbképzések finanszírozása nagy gondot jelent az intézménynek. Főleg, hogy önkormányzati határozat tiltja az állami továbbképzési támogatáson felüli bármilyen kifizetést ilyen célra. Bútorvásárlásra miért csak új, vagy nagyobb felújítást végző könyvtárak pályázhatnak. Másoknál is mennek tönkre bútorok, változnak a terek funkciói, amik új bútorok beszerzését tenné indokolttá.

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Szerintem mindegyik fontos, mindegyiknek megvan a maga célja, követelményei stb. Én már elég sok területet "bejártam" a könyvtárban, s szerintem mindegyikre ugyan annyira szükség van. Nálunk a főnök részéről érződik az, hogy a gyűjteményszervező, feldolgozó osztály a szakma krémje (Ő is onnan jött), s ezért az ott dolgozó kollégák a legfontosabbak. Ez viszont belső zúgolódást okoz, ami nem tesz jót a kollegiális viszonynak. Minden terület, és minden kolléga ugyan olyan fontos. Egy példa: évekkel ezelőtt az olvasóink körében meghírdettünk egy játékot. Arra kértük őket, hogy szavazzanak a nekik legszimpatikusabb, legsegítőkészebb KÖNYVTÁROSra, s így a Mosoly díjat majd az a kolléga kapja. A RUHATÁROS nénink elsöprő győzelmet aratott. Akkor ki a szakmában a csúcs?!

11. Kedvenc könyvtáros története?
Több, mint x éve került átadásra az új könyvtárépületünk. Minden kolléga az ünnepnek megfelelően felöltözve, segítőkészen stb. A megnyitó ünnepség után a fenntartó részéről olyan visszajelzés érkezett, hogy miből fizette a vezetőség a Hossteseket, mert ezek a hölgyek biztosan nem könyvtárosok. Azok nem ilyen szépek, és segítőkészek.

12. További gondolatai a könyvtárosságról:
Legyünk fontosak, s tegyünk is érte!


--------------------------------------------
(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre. Küldd
mailben. Köszönöm)

2009/05/22

Elkelne a szakmai összefogás

Czinkné Bükkösdi Valéria
Megyei és Városi Könyvtár, Kaposvár

1. Mióta?
36 éve.

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
Jelenleg az olvasószolgálat osztályvezetője vagyok, de sokféle munkakörben dolgoztam már.

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Azt hiszem, mindegyik könyvtártípus egy-egy új kihívást jelentene számomra. Olyan ez, mint a színésznek a szerep: epizodistaként is lehet "nagyot" alakítani.

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Azok részéről, akiknek fontos az információ, az olvasás, a kultúra, föltétlenül.

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
Vannak kiemelkedően pozitív kivételek, de a nagy átlag (ha egyáltalán szabad ezt a szót használni) kevesebbet, másképpen olvas, felszínesebben informálódik.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához? (jobb technika, kellemesebb, ergonomikusabb munkakörnyezet, jobb munkakapcsolatok, több pénzbeli elismerés, több egyéb elismerés, több visszajelzés a munkájáról stb.)
A felsoroltak között van(nak) olyan(ok), amire azt mondanám, hogy semmiképpen: pl. kellemesebb munkakörnyezet, több pénz. Hanem pl. nagyon kellenének jobb adatbázisok, elkelne a szakmai összefogás és igen: jobb technika...

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Információtechnológia 30 éven felülieknek, idegen szaknyelv egynyelvűeknek, egyes tudomány- ill. művészeti ágak az utóbbi 20 (?) évben. A továbbképzések építsenek jobban a résztvevők aktivitására, a gyakorlatban, frissen, önművelés útján megszerzett tudására, éljenek a "megbeszélés" lehetőségével.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Számítástechnikai eszközök cseréjére, dokumentumbeszerzés támogatására. Rengeteg fölösleges (=a fejekben, lelkekben nem hasznosult) rendezvényre ment el nagyon sok pénz az utóbbi időkben - úgy érzem!!!

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Mindegyik jó. Én fénymásolni nem szeretek.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Nem kedvenc, csak ami hirtelen eszembe jutott:
A minap irodalomkutatást kérő levelezős egyetemista azt hitte, a szolgáltatás a (szak)dolgozat nagyjábóli megírását is jelenti.

12. További gondolatai a könyvtárosságról:
Bele kellene nyugodni a könyvtárosoknak, hogy szakmánk (ha hagyományos, ha 2.0-s) lényege a közvetítés. Ezt lehet nagyon jó és nagyon rossz színvonalon művelni. Úgy is, mint a Tóték postása, úgy is, mint a Hunyadiak hollója.

(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/21

Ha 5 percen belül azt látja, hogy nem kap választ a kérdésére, feladja

Szakmári Klára - könyvtárostanár
Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest

1. Mióta?
1978. szept. 3.

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
könyvtárostanár, szakképzetlen könyvtárostechnikusként kezdtem FSZEK kölcsönzés, könyvrakás, aztán gyermekkönyvtáros FSZEK, Külker Főisk. szakkönyvtáros

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Ahol most dolgozom: gimnáziumi könyvtár , egyszerre lehetek pedagógus és könyvtáros, mindenfajta könyvtári munkát végezhetek, nem csak részfeladatokat, aktív kapcsolatom van az olvasókkal, a használókkal

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Elismernek, megbecsülnek, számítanak rám, az ötleteimre, a tudásomra

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Sajnos nem. Bár az a tapasztalatom, hogy ha valaki jár könyvtárba és jó tapasztalatai vanak a könyvtárról, könyvtáros(ok)ról, akkor inkább pozitív

6. Változtak az olvasók, a használók az elmúlt években?
Egyre inkább előtérbe kerül a helyben használat ill. a netes források. Gyorsan akarnak mindent, ha 5 percen belül azt látja, hogy nem kap választ a kérdésére, feladja....Az iskolában a menedékhely funkció is fontos, sok az elhanyagolt gyerek...

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Korszerűbb könyvtári környezet, nagyob, oldottabb terek

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Számomra egyértelműen az elektronikus adatbázisok kezelése, használata, a korszerű szaktájékoztatás eszközeire van nagy szükségem,webszerkesztés... Fontos lenne az olvasással öszefüggő kérdések (pszichológiai, marketing), a használócentrikus szemlélet képzése
Fontos lenne, hogy másfajta könyvtártípusban dolgozók is találkozzanak egymásssal - más szemlélet, gyakorlat stb...

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Korszerű netes gépek + a hozzá kapcsolódó képzések, továbbképzések- hardver, szoftver, tájékoztatás., adatbázisok, weblapok

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Szerintem ez személyiségfüggő... mert van,aki elmolyol egy adatbázissal és kétségbe esik, ha megszólítja egy használó.... Én személy szerint nem lennék feldolgozó könyvtáros, normában címleírni... szörnyű....
legjobb: talán valami spéci gyűjtemény szaktájékoztatója , de számomra a könyvtárostanárság a legjobb, mert nagyon élvezem, sok örömöt ad nekem!

11. Kedvenc könyvtáros története?
Az az igazság, hogy sok van...de most nem tudok erre időt fordítani, hogy leírjam- bocs

12. További gondolatai a könyvtárosságról:
lennének, de jönnek a srácok... be kell fejezzem....


(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/20

Fokozatosan kiszorulnak szakmai tevékenységünkből mindazok a feladatok, melyek hatékonyan helyettesíthetők

Szabó G. Tibor - szakinformátor, minőségmenedzser
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar
Zalaegerszeg

1. Mióta?
17 éve, de valójában ott nőttem fel (édesanyám könyvtáros volt):
- 1966-ban még szoptam a könyvtárban, valódi ciciből :-)
- 8-10 évesen visszapakoltam a könyveket
- 12 évesen raktam a katalógust
- 14 évesen több alkalommal olvasószolgálatot is vittem (anyám kórházban volt, a könyvtárnak meg ugye mennie kell)...
- 16-21 éves korom közt nyaranta képesítés nélküli könyvtárosként dolgoztam
- 22-26 éves korom közt - könyvtárosképzés keretében - szakmai gyakorlatokon vettem részt
- 26 éves korom óta (1992-től) folyamatosan könyvtárban - nem kizárólag könyvtárosként - dolgozom.

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
Jelenleg: könyvtári szakinformátor, rendszergazda, óraadó
Korábbi pozíciók: minden (kis közkönyvtárban gyarapítástól a katalógus építésén, tájékoztatáson keresztül)...

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Néha a munkahelyemmel is álmodom :-) Ha nem álmodom, egyszer-egyszer környezet- és természetvédelmi szakkönyvtárról ábrándozom (= tanári szakom biológia). Esetleg egy szexuálterápiai szakkönyvtár? Vagy Noah-val mennék küldetésre a Titkok Könyvtára munkatársaként...

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Emberfüggő: valaki nagyon megbecsül, valaki nem - de legalább nem meri kimutatni :-)
A megbecsüléssel az a helyzet, hogy a megbecsülő értékrendjétől néha jobban függ, mint az én teljesítményemtől...

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Nem különösebben, ám megtanultam együtt élni a szégyennel :-)

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
Főleg öregedtek (mint én). Nem lettek öntudatosabb fogyasztók, sajnos. És nem lettek fizetőképesebbek, vagy hajlandóbbak a könyvtári szolgáltatások megfizetésére sem (majd Gyurcsány, Orbány stb. "ad rá" pénzt - na ja), bár általában hisznek a könyvtár jövőidejű fontosságában. Sokuk rászoruló, könyvtári ellátás nélkül jelentősen romolhatna a kulturális
mobilitásuk. Ritkaság, de megjelentek az antiszociális őrültek is, akiktől félni kell, pl. a ruhatárban leköpködik az olvasótársak kabátját. Talán itt az ideje venni egy gázriasztó revót?

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Arra, hogy komolyan vegyék: az a technológia, eljárás, módszer, szakképzés stb. amit javaslok,
tényleg növelné a munkahatékonyságomat vagy a könyvtár eredményességét. Főleg, ha ezt számítással is alátámasztom.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Minden képzés hasznos lehet, ha a szakmai tevékenységbe vág biblioterápiától a webkettőig. Újabb diploma szerzését, angol nyelvtudást különösen hasznosnak tartom. A 60-120 órás továbbképzés - még ha tartalmas is - leginkább kóstolgatás, tittizés. Fontos a más területekbe, szakmákba látás: nem hiszek a "csak" könyvtárosokban. Annál jobb könyvtáros lehet valaki, minél több dologhoz ért - a többi meg személyiség dolga, az amúgy sem adja vagy pótolja egy képzőhely.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Mire, mire, (köz)hasznosra... Számomra a hogyan is fontos:
- amelyek érdemi, értékteremtő együtműködésre kényszerítik a közgyűjteményeket,
- amelyek a társadalmi erőforrások, matériák kímélését célozzák (hatékonyságnövelés és ökotudat),
- amelyek összefogással előmozdíthatják az olcsóbb üzemeltetést (pl. szabadszoftver ILS-fejlesztés).

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Nincs olyan. A lényeg, hogy
- passzoljon a munkavállaló személyiségéhez, ambícióihoz,
- tudásráfordítás-arányosan javadalmazzák,
- értékén megbecsüljék.
De, mégis van legrosszabb: letolt gatyás idiótának érezni magam egy olvasó előtt, harci helyzetben.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Anno egyik nőolvasómmal valahogy egymásra hajtottunk. Mivel nagy téli pangás volt (nem jött senki), épp elcsattant az első csók, mikor a könyvtári olajkályhából kitört a füstgáz, egy csomó pernye kíséretében. A további olvasó-könyvtáros kapcsolatápolást lefújtam és sürgősen nekiálltam porszívózni a kormot, mielőtt a könyveken, bútorokon elkenődne.
Azonnal sejtettem, hogy ez valójában egy isteni jel volt, ami a kapcsolat jövőjét illeti...

12. Bónusz:
Ezt nem szeretem, amolyan "utolsó szó jogán" kérdés, holott rengeteg gondolatom van, bár mások gyakran jobban megfogalmazzák. Egyik kedvencem Bánhegyi Zsolt "Az információ alkonya" című írása (http://www.om.hu/okszi/html/kiadv/kvthcikk8.html)
Ha elfogadjuk a könyvtárról, amit a cikkben megidézett W. Sullivan megfogalmazott ("A könyvtár kizárólag információs központként való felfogása az első lépés a könyvtár ellehetetlenülése felé. A könyvtár nem pusztán eszközrendszer vagy adatok raktára; a kutatáson és tanuláson túl szignifikáns a társadalmi élet szempontjából, a közösségi lét színtereként is."), akkor azt is elfogadhatjuk, hogy a könyvtáros(ság) sem fogható fel dokumentumszolgáltató mesterségként, mert ez az első lépés ennek a hivatásnak a leépüléséhez.
A könyvtáros a közösségi lét színterén mélyebb szerepet játszik az emberek szellemi szükségletei és a bennük motoszkáló kérdések, valamint tudásreprezentációk és lehetséges válaszok között. Fokozatosan kiszorulnak szakmai tevékenységünkből mindazok a feladatok, melyek hatékonyan helyettesíthetők:
hiszek a kölcsönzőgépben, az elektronikus könyvekben stb.
Hiszek a mesterséges intelligenciában is:
hogy hatalmas háttér-adatbázisán pontosabb és gyorsabb műveletekre képes, mint az emberi agy, így "tárgyi tudásban" megelőz majd minket.
Csak abban nem hiszek, hogy jobban megértené Vox a miértjeit érákon át űző Alexander Hartdegent, ahogy mi, humán tájékoztatók megértenénk. (http://www.imdb.com/media/rm3170343168/tt0268695)
Miért? Mert az emberi tájékoztatásnak csak eszköze, s nem lényege az adattömegen halmazműveletekkel végrehajtott iteráció a relevánsabb találatok felé.

(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/19

Szükséges lenne a kiégő, beletörődő könyvtárosok motiválása

Dömsödy Andrea

1. Mióta?
9. éve

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
iskolai könyvtári szakreferens (már 9. éve)

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
a pedagógiai szakkönyvtár nekem való, de nagyon szívesen dolgoznék egy nem túl nagy település iskolai könyvtárában is

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Ha a megbecsültséget a teljesítmények elismerésben mérjük, akkor maximálisan. Ha a megbecsültséget abban mérjük, hogy szakmai kérdésekben kíváncsiak a véleményemre, akkor gyakran vannak kétségeim.

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Nem jellemzően, bár mindig érnek kellemes meglepetések is. De ez az ismertséggel is összefügg.

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
Nem tudom igazán megítélni, egyre kevesebbet vagyok olvasószolgálatban. De érzem annak hatását, hogy egyre több minőségi szakirodalom jelenik meg a neten. És talán azt is mondhatjuk, hogy egyre kevesebb energiát fektetnek a hallgatók a források, az irodalom beszerzésébe. De ez összefügg azzal is, hogy a több a hallgató, ami befolyásolja az arányokat.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Számomra a több idő, pontosabban több munkatárs. A folyamatos határidők a magányosan és nem megbeszélések közepette folyó munka ront a minőségen. Szintén szükséges lenne a kiégő, beletörődő könyvtárosok motiválása. Visszaszerezni őket a hivatásnak.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Nem tudom, mit jelent a milyen. Tartalmilag nem is feltétlen tudnám meghatározni, az nagyon sok mindentől függ.
Inkább azok módszereiben várnék változást. Kevesebb okítás, kevesebb előadás, tutimegmondás, több reflektivitás, több tapasztalatszerzés, több együttműködést igénylő és fejlesztő tanulási forma.
Továbbá olyan tanfolyamok, melyek egy teljes munkaközösségnek szólnak. Kihelyezett, vagy belső képzések. Ezeken nemcsak egy-egy beiskolázott könyvtáros venne részt és gondolná át saját könyvtárára nézve a lehetőségeket, hanem egy könyvtár összes munkatársa, vagy egy iskola összes munkatársa.
Az ilyennek lehetne könyvtárfejlesztési következménye, a közösséget is fejleszthetné.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
- iskolai könyvtári állományelemzés
- modernebb pedagógiai paradigmában gondolkodó könyvtárhasználati tankönyvek, tananyagok, olvasásnépszerűsítő programok
- területi alapon szerveződő munkaközösségek kialakítása, működtetése
- iskolai könyvtári szaktanácsadó hálózat újraélesztése

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Ez személyiség- és felkészültségfüggő. Számomra a olvasószolgálati munkakörök nagyon szimpatikusak, mert sokféle embernek lehet közvetlenül segíteni.
De jelenlegi munkaköröm is nagyon jó, mert sokrétű, bár a hagyományos könyvtári munkafolyamatokhoz nem sok köze van. Az egyszemélyes könyvtárak munkakörei sokrétűségükkel vonzanak. A könyvtárostanári pálya pedig a tanítás lehetőségével.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Nem tudnék egyet sem most konkrétan leírni.
De mindig jó érzés az olvasóval együtt kutatni és találni érdekesebb, speciális kérdésekben. Egy-egy neveléstörténeti vagy családtörténeti adalék után.
Másrészt eszembe jutnak azok a helyzetek, amikor elsőévesként könyvtárhasználatra tanított hallgatóim felsőbb évesként döbbenek csak rá, hogy miért foglalkoztunk bizonyos témákkal részletesen.

(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/18

Először saját magunkat kellene többre becsülni

Vass Csaba

1. Mióta?
Nem hivatalosan 12, hivatalosan 8, ebből könyvtárosként 4 évet
2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
Jelenleg könyvtárosképzésben, korábban olvasószolgálatos, tájékoztató és feldolgozó könyvtáros, "segédkönyvtáros"
3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
iskolai könyvtár/kutatóhely
4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
semennyire
5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
őszintén szólva még annyira sem
6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
nincs igazán rálátásom, de úgy gondolom, az igazi olvasók köre szűkül
7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
odafigyelés a fehasználókra, szakértő, átgondolt munkavégzés, munkamegosztás, több elismerés (bár az anyagi sem ártana, elsősorban nem arra gondolok)
8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
tréningek, csapatépítés, kommunikáció, menedzsment
9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
fenntartás, állományfejlesztés (amíg ez sem biztosított, másról nem érdemes beszélni)
10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
olvasószolgálat, tájékoztatás a legjobb, a feldolgozás a legroszabb (bár azt is szeretem)
11. Kedvenc könyvtáros története?
elégedett felhasználót látni, aki értékeli a munkádat, mindig öröm
12. További gondolatai a könyvtárosságról:
fenntartom, hogy először saját magunkat kellene többre becsülni ha szeretnénk, hogy a társadalom tagjai is megbecsüljenek

(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/15

Az olvasónak mindig igaza van.Ma már nem így van,

P. Németh Erika - Tatabánya

1. Mióta?
majdnem 30 éve, de már Berzseny Dániel Gimnázium (Bp) folyosóján a matematika könyvtár üvegezett szekrényénél kezdtem könyvtárosi pályafutásomat, a matek sajnos később elmaradt...

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
tájékoztató könyvtáros, csoportvezető

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
nincs ilyen

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
nagyon, bár nem mindenki által

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Ha valóban érdeklődő olvasóval hoz össze a napi munkám, akkor mindig, ha a "küldönc" jön a könyvtárba valamiért, amiről fogalma sincs, akkor soha. Nem a küldönccel van a baj, hanem azzal aki be se teszi a lábát a könyvtárba ...

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
Egyre több a kolléganőm megfogalmazása szerint "kényszer diplomás"-sá válni készülő olvasó.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Térre, tágasabb, kevéssé zsúfolt környezetre és minden kollégámnak és olvasómnak sokkal jobb technikára.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Minden olyat, ami legalább részben alkalmazható és alkalmazandó is, nem sok értelme van annak, hogy egyesek csak tanulnak, egy fél életen át és soha nem kell alkalmazniuk a megszerzett tudást.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
könyvtárépítésre, könyvtárbővítésre

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Nincs ilyen, de jónak gondolom, ha a munkakörök nincsenek bebetonozva, időnként legalább egy kicsit módosulnak.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Olvasó kéri a Burda egyik számát, ami már napok óta eltűnt. A raktáros sajnálkozására azt feleli, hogy pedig ő jól eldugta, hogy legközelebb hozzájusson, csak elfelejtette, hogy hová tette.

12. További gondolatai a könyvtárosságról:
Az olvasónak mindig igaza van, akkor is amikor nem, mondták elődeim. Ma már nem így van, van egy határ, amit sem a másik olvasóval sem a könyvtárossal szemben nem kell megengedni, hogy átlépjenek.

(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/14

Olyan válasz nincs, hogy nincs

P.M. - kisváros, közművelődési könyvtár

1. Mióta dolgozik könyvtárban, vagy azzal kapcsolatos munkahelyen?
1983

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
feldolgozó könyvtáros, tájékoztató könyvtáros

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
közművelődési könyvtár, azaz a jelenlegi

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
semennyire

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
nem

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
kevésbé önállóak, szeretnének készen kapni mindent, és bár az internethasználat elterjedt, gyakran jönnek, hogy keresték a neten, ám nem találták, segítsünk - ez nem szemrehányás, csupán tipikus, használóképzéssel a tájékoztató munka során nagyvonalakban segíthetünk: pl. a matarka és egyéb, nyilvánosan elérhető, témaspecifikus adatbázisok megmutatása, a google kevésbé ismert funkcióinak bemutatása, a témával foglalkozó oldalak linkjeinek megismertetése

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához? (jobb technika, kellemesebb, ergonomikusabb munkakörnyezet, jobb munkakapcsolatok, több pénzbeli elismerés, több egyéb elismerés, több visszajelzés a munkájáról stb.)
ez így együtt, plusz az OKM-ben a szakma erőteljesebb képviselete

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
a képzéseket tekintve a kínálatot megfelelőnek tartom, a színvonaluk változó, anyagilag már-már elérhetetlen, ld a kötelező hétéves szakmai továbbképzés nevetséges támogatása, a saját erőről (hiányáról) meg inkább most nem szólnék

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
a pályázatok tartalmával egyet értek többnyire, a sorok mögötti információtartalommal kevésbé

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
a legunalmasabb szerintem a kölcsönzés: nincs szükség kreativitásra, gondolkodásra, nincs benne kihívás - a legjobb a feldolgozás, rögtön utána a jó feltáráson alapuló tájékoztató munka

11. Kedvenc könyvtáros története?
sok van, na jó, egyet elmondok: amikor az olvasó büszkén közölte, hogy az útikönyveket égtájak szerint szedte sorba a polcon :)

12. Bónusz:
könyvtárosnak lenni a legsokoldalúbb hivatás, ahány olvasó, annyiféle hozzáállás, annyiféle kérdés és annyiféle megoldási lehetőség, olyan válasz nincs, hogy nincs

(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/13

Dear Mr. Kossuth

Nagy László - igazgató, Nyíregyháza

1. Mióta?
1976-tól (33 éve)
2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
Jelenleg megyei könyvtár igazgató, korábban tájékoztató könyvtáros, főiskolai tanársegéd, fejlesztő informatikus, egyetemi könyvtár igazgató.
3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
nincs ilyen
4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
meglehetősen
5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
nem eléggé
6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
mint a társadalom: ipari társadalomból az információs társadalom felé haladunk.
7. Mire lenne szüksége a jobb munkához? (jobb technika, kellemesebb, ergonomikusabb munkakörnyezet, jobb munkakapcsolatok, több pénzbeli elismerés, több egyéb elismerés, több visszajelzés a munkájáról stb.) -
Szerencsére ennek jó része megvan - de sohasem elegendő. Töltse be szakmánk a társadalmi munkamegosztásban rá háruló szerepet - ehhez kapja meg a szükséges feltételeket.
8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Mindazt ami most is van.
9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Ez nem egy - két mondat. Nyitott kérdés!
10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Kinek ez - kinek az. Nekem a legszinpatikusabb a fejlesztő munka volt - a legnehezebb a raktárosi.
11. Kedvenc könyvtáros története?
A mértéktelen tájékozatlanság példája. Amikor a Kossuth Egyetemen Egyetemi Könyvtárának Nemzetközi termékinformációs csoportjában dolgoztam többször kaptam Bécsből, Ausztriából, különféle cégtől levelet a következő megszólítással: Dear Mr. Kossuth!
12. Bónusz:
Nagyon nyitott kérdés - még doktorinak is tú tág témakör.

(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/12

Lehetnek ötleteim!

Szabóné Zsóka - Kiskunlacháza

1. Mióta dolgozik könyvtárban, vagy azzal kapcsolatos munkahelyen?
1995. szeptember óta

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
* 1995. Szent Imre Katolikus Általános Iskola Ráckeve – általános iskolai tanító
* 1997. Szent Imre Katolikus Általános Iskola Ráckeve – általános iskolai tanító + könyvtárostanár
* 2008. április óta Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár Kiskunlacháza – könyvtáros

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Ezen még nem gondolkoztam, mivel jelenleg jól érzem magam a bőrömben, elégedett vagyok a munkahelyemmel, a községi könyvtárral mint könyvtártípussal. (Talán egy kicsit hiányzik az iskolai könyvtár, a gyerekek, a légkör…)

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Amit emberileg meg lehet tenni, az működik a „házon belül”, a legjobbat igyekszünk kihozni minden nap az adott lehetőségekből. Anyagi megbecsülésünk a kultúra-művelődés területén nem igazán működik, de van munkahelyünk, s ezért hálált kell adjunk minden nap.

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Egyértelműen NEM, de a mai világban, a jelenlegi élethelyzetben nem is várhatjuk el, hogy a mi munkánk legyen a legkiemeltebb, a legfontosabbnak ítélt szakma.

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
Erre nem igazán tudok mit válaszolni, mivel csupán egy kerek esztendeje dolgozom községi könyvtárosként. A napi tapasztalatom az, hogy leginkább a nyugdíjas korosztály illetve a gyerekek térnek be hozzám, s az átlapozott statisztikákból is úgy tűnik számomra, hogy az elmúlt években is hasonló volt a használók megoszlása.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Nem is a jobb munkához, hanem az olvasók igényesebb kiszolgálásához lenne szükség magasabb költségvetési keretre dokumentumok beszerzésére, mivel az állomány igen elavult. Ezen túl egy könnyebben megközelíthető épületre ill. helyiségre lenne szükség, mert jelenleg az első emeleten van a könyvtár, sokan ezért nem is jönnek hozzám. Az egyéb körülményekkel elégedett vagyok, az ötleteimet megvalósíthatom (lehetnek ötleteim…!), a munkámat békességben végezhetem.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Ötletbörzék, ahol nemcsak nagytudású szakembereket, előadókat hallgathatnánk meg (ez is nagyon kell, természetesen), hanem a saját tapasztalatainkat is kicserélhetnénk.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Dokumentum- és eszközbeszerzésre, információs bázis bővítésére fordítható összeg mindig jól jönne…

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Na, ezt tényleg nem tudom, mert én – amióta könyvtárostanárként ill. könyvtárosként dolgozom – minden munkaterületen egyedül végzem el a teendőket.
Tulajdonképpen ebben épp az a jó, hogy változatos, magam döntöm el, hogy az adott hangulatomban éppen törlök vagy gyarapítok, adatbázist építek vagy éppen végigszaladok az olvasótérben és rendbeteszem a polcokon a könyveket, amit a rendetlen olvasók a kérésem ellenére mégis összekevertek. És ezzel a módszerrel nem csömörlök meg az egyhangú munkában, mert én minden mozzanatban megtalálom a jót és főleg hasznosat.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Most nem jut eszembe ilyen…

12. Bónusz:
Fontos, amit művelünk, de kevés ember érzi ezt ugyanígy. Nehéz dolog becsábítani az embereket a könyvtárba, művelődési házba, a rohanó és életvitel és a mindennapi keserűség nem kedvez a könyveknek, könyvtáraknak, közművelődésnek. Remélem, eljön az idő, amikor tömegesen támadják a bejáratot az emberek egy-egy kulturális rendezvény vagy könyvtári esemény kapcsán a mi intézményünkben is. Gondolom, majd akkor, ha már nem a megélhetés lesz a legfőbb gond az életünkben (bár nekem esténként igen jólesik kicsit elfelejteni akár fél órára is életünk nehézségeit egy-egy jó könyv vagy egy folyóirat cikkeinek olvasása alatt…).

-------------------------------
(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/11

Digitiális analfabéta

Szolgáltatási közlemény:

Elkészítettem a könyvtáros tumblelogot. http://konyvtaros.tumblr.com - a könyvtáros idézetek, képek, videók, tartalmak mától odaidéződnek. Danival kezdek, mert Danival kezdeni jó.

Tényleg egy kattintás és kint van a könyvtáros mondat, hang, arc.

Egyszerűsítek és bonyolítok.


Tehát van két darab weboldal most. Egy idézetes és egy nemidézetes.

Valahogy ide a konyvtaros.com-ra be kellene applikálni a tumblr blogot. Vagy a tumbléba menne a konyvtaros.com? Aztán az lenne a .com?

Átmenetileg az első poszt felett olvasható rss-ből az ottani frissítés.

Ki fogom találni, hogy mi a jó nekem.

Jogdíj

Moldován István - Magyar Elektronikus Könyvtár
Vendégkönyv

"az említett könyvek szerzői vagy fordítói jogvédettek és az online szolgáltatásukhoz külön felhasználói engedély kellene. Ennek megszerzésére nincs kapacitásunk, esetleges jogdíjfizetésre pedig nincs forrásunk."

gyujtemenyek.hu

Sent to you by konyvtaros via Google Reader:

Minden tudományos munkát már számítógéppel végeznek

Kovács-Ördög Éva - Szeged

1. Mióta dolgozik könyvtárban, vagy azzal kapcsolatos munkahelyen?
2008-ban kaptam meg az informatikus-könyvtárosi diplomát. Az ezt megelőző 5 év alatt több kiváló gyakorló helyen töltöttem el a gyakorlati napokat: OSZK, MEK, Könyvtári Intézet, Neumann János Digitális Könyvtár, Szabó Ervin Könyvtár, SZTE Egyetemi Könyvtár, Somogyi-könyvtár. Ez itt nem a reklám helye J

Ez mellett több mint 2 éve részt veszek a KIT szerkesztésében.

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
A tanulmányi évek alatt minden pozíciót megismertem.
Nem könyvtárban dolgozok (de még elrabolhatnak, ellenben nyomon követem a könyvtári történéseket és megosztom azt, az érdeklődő olvasókkal.

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Inkább munkakört jelölnék meg: virtuális referenszszolgáltatás. De, szívesen dolgozok adatbázisban és webes felületen is, mint például weblapszerkesztésben.

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Szakmailag elégedett vagyok, anyagilag kevésbé.

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Sajnos, nem eléggé ismert a könyvtári szakma és szolgáltatásai. A megbecsülés, csak ezután következhetne.
Egy példa: felettesem fél éve jár egy 2 éves képzésre és elcsodálkozva hallotta tőlem, hogy az interneten nyomon követhetem, beérkezett-e már a várva várt könyv a könyvtáramba.

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
Előnyben részesítik az elektronikus dokumentumokat.
A főiskolai/egyetemi hallgatók szívesen veszik/adják egymás között a jegyzeteket, ajánlják az interneten megtalált hosszabb tanulmányokat. Ha nincs megfelelő, elég anyag, akkor mennek el a könyvtárba.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
A jobb munkához - és egyben, az olvasó teljesebb körű kiszolgáláshoz - további technikai fejlesztések szükségesek.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
A folyamatos önképzés híve vagyok, amely belső indíttatású és ebben természetesen lehessen számítani a munkáltató segítségére is.
Fontosnak tartom a kölcsönzőpultnál dolgozók számára a mentálhigiéniai („kiégés elleni”) képzéseket.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
A weben minél több szolgáltatással megjelenő, integrált könyvtári rendszer fejlesztésére.
Bár, ha bele gondolok, egyre nagyobb tért hódítanak a nyílt hozzáférésű szoftverek és elgondolkodtató, mire érdemes költeni.

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Van olyan, hogy legrosszabb? Mindegyik munkának meg van a maga szépsége, csak meg kell látni.

11. Kedvenc könyvtáros története?
Örömömre szolgál, ha a hírlevelekre visszajelzések érkeznek: kiegészítések, megjegyzések, biztató szavak. Ez jelzi számomra, hogy nem érdektelen a szerkesztési munkánk.

12. További gondolatai a könyvtárosságról:
„Nem léphetünk kétszer ugyan abba a folyóba...” Valahogyan így változik a könyvtárosság szerepe is. Talán közhelynek számít, de felgyorsult világunkban valóban a kész információ szolgáltatása áll a középpontban. Ha a műszaki és az informatikus információkat nézzük, mire megjelennek könyv formájában, már elavultnak számítanak. És mi az ami még nincs „informatizálva”? Minden tudományos munkát már számítógéppel végeznek/elemeznek. Vagyis szembesülnünk kell az elektronikus kiadványok térnyerésével.

Egy valamiben viszont biztosak lehetünk: szépirodalomra, művészeti könyvekre, szórakoztató magazinokra – kézzel fogható állapotukban is - mindig szükség lesz. Amivel behúzódhatunk a sarokba, elbújva a világ elől.

A könyvtárosság szép és nemes szakma, amely erősen átalakulóban van.

-------------------------------
(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/09

Heti leporolt olvasó 06


via Fernando Botero

2009/05/08

Saját akaratunkból

Téma: Nem sztrájkol a Könyvtári Dolgozók Független Szakszervezete
Tájékoztat: Nyíri Ákos - elnök

K.com: Miért nem sztrájkolnak?
Ny. Á.: A szakszervezet alapszabályának megfelelően Taggyűlés döntött a sztrájk helyett szolidaritás, kék szalag kitűzése mellett! A mi szervezetünk egy önálló helyi szervezet amely jelenleg a Katona József Megyei Könyvtárban Kecskeméten működik, a szervezetet saját akaratunkból hoztuk létre, és döntéseinket is mi magunk hozzuk!
K.com: Miért tűztek ki kék szalagot?
Ny. Á.: A sztrájk céljaival szervezetünk teljes mértékben egyetért, de összefogásra lenne szükség! A legnagyobb könyvtárosokat tömörítő szakszervezet a KKDSZ amely az MSZOSZ tagja, és országos érdekvédelmi szervezet, miért nem sztrájkol, sőt elutasítja a sztrájkot?
K.com: Hány tagja van a szakszervezetnek?
Ny. Á.: Tagságunk helyi szinten reprezentatív. Ön mit tesz a jelenlegi helyzet pozitív változása reményében?

Olvasói levelekre igyekszem gyorsan és udvariasan válaszolni

Budapest
név nélkül

1. Mióta?
24 éve
2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
Jelenleg gyűjteményfeljelsztő és feldolg. osztály vezetője, korábban, pályám kezdetén 1 évig iskolai könyvtáros, majd katalógus szerkesztő
3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Ez álmaim könyvtára, s ha itt nem dolgozhatnék, szívesen lennék iskolai könyvtáros
4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
Megbecsültnek tartom magam, hiszen 9 éve vezetem az osztályt, sokszor támaszkodnak kollégáim a több éve szerzett tapasztalataimra
5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Egyáltalán nem, még mindig tartja magát az a nézet, hogy könyvtárban bárki dolgozhat, jó el lesz, nem zavar senkit, pedig a könyvtárosság az utóbbi húsz évben gyökeresen megváltozott, s az elvásárok is!
6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években?
Mivel én közvetlenül nem állok kapcsolatban az olvasókkal, csak hallomásokból, kollégáktól, a szakirodalomból tudom, illetve nyitott szemmel járok: azt mondják válságban az olvasás, sok az információ, kevés az idő, mindenki gyorsan akar információkhoz jutni.
7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Mégjobb technika, a jobb anyagi elismerés sem ártana, hiszen ha nem lennének anyagi gondjai a könyvtárosoknak sem, sokkal kiegyensúlyozottabbak lennének, a munkával kapcsolatos elismerő visszajelzések is fontosak. Az e-mailek korában erre szerencsére volt példa a praxisomban, hozzám érkezett olvasói levelekre igyekszem gyorsan és udvariasan válaszolni - már kaptam pozitív visszajelzéseket.
8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Az alapképzés (legyen az egyetemi vagy főoiskolai) szerintem jó, bár amikor a tanulmányait folytatja az ember, gyakran úgy érzi, sok felesleges dolgot is tanítanak. Sok jó továbbképzésről is értesülhet a könyvtáros. Szerintem fontos a szakma szeretete, nyitottság, mert ezek nélkül keveset érnek a ragyogó szakmai képzések.
9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Dokumentumbeszerzésre!!!!!!! (Erre szinte sosem írnak ki pályázatot?!)
10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Számomra a szerzeményezés és a feldolgozás, hiszen ha nem így gondolnám, nem lennék ezen a helyen már 23 éve. Ettől csak az lehet jobb, amikor minden munkafolyamatot egy ember végez egy ideális iskolai könyvtárban
11. Kedvenc történetem, amikor egy szerző, akinek a művei megtalálhatóak a mi könyvtárunkban is egy szellemes és kedves levélben írta meg nekem, hogy nagyon dicséretes az igyekezetünk, hogy őt mint szerzőt feltüntetjük, de ez és ez a mű nem az ő szellemi terméke, s kéri a javítást. sajnos levelét nem őriztem meg, de a hibát gyorsan kijavítottuk. Mindezt bántóan és kioktatva is megírhatta volna.
12. Bónusz -


-------------------------
(Örülnék ha Te is megválaszolnád a kérdéseket. Küldd mailben. Köszönöm)

Végső döntés

Téma: A Miskolci Egyetem lecseréli a Horizon könyvtári rendszert, mert drága és elavult. Az ELTE is ugyanezt a rendszert használja.
Tájékoztat: Varga Klára - főigazgató helyettes

K.Com: Az ELTE Egyetemi Könyvtár is lecseréli a HORIZON-t?
Varga Klára: Az ELTE felméri az integrált könyvtári rendszerrel kapcsolatos lehetőségeket, és még ebben az évben meghozza a végső döntést az Egyetem vezetése.

Ünnep

Nyíri Ákos - Könyvtári Dolgozók Független Szakszervezete Kecskemét
WEB

"Szakszervezeti rendezvények:
- ünnepi megemlékezések (Mikulásnap, Nőnap)"

Független demokratikus kék szalag

Liga

"nem sztrájkol, de kék szalaggal fejezi ki szolidaritását az Egyesült Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Könyvtári Dolgozók Független Szakszervezete."

2009/05/07

Több visszajelzés jelentősen megkönnyítené munkámat

Lőrincz Andrea - könyvtárvezető
Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Főiskolai Kar Könyvtára

1. Mióta?
Hivatalosan 2003 óta, kezdetben 4 órásként (volt, hogy egyszerre két könyvtárban is), aztán 2005 januárja óta főállásban a BGF KKFK Könyvtárában.

2. Mindenesként kezdtem (feldolgozás, rendrakás a könyvek és az adatok között egyaránt), tájékoztató lettem pár hónapra, aztán visszatértem a mindenességhez: 2007 óta könyvtárvezetőként szolgálok.

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Én ott dolgozom, ahol mindig is szerettem volna: a felsőoktatásban. Az ennél kisebb korosztályt nem tudom kezelni, ezért el sem tudnám magam képzelni gyermekkönyvtárban vagy egy iskolai könyvtárban. A közművelődési könyvtár is tetszene még, bár ott is olyan, hol mindent lehet csinálni, nemcsak egy munkafolyamatot.

4. Megbecsülés? Hm. Én inkább stabil háttérnek tartom magam és a könyvtáramat. Nem vagyunk nagyon az előtérben, de ha kellünk, azonnal rendelkezésre állunk. Én ritkán kérek, de akkor az teljesíthető - legalábbis a fentartóval ilyennek érzem a kapcsolatunkat. Olvasóink megbecsülnek? Valószínűleg, mert a félév zárása körül a kollégák asztalán mindig találok új plüssállatkát, egy doboz bonbont, esetleg egy kézzel írt köszönömcédulát...

5. A szakmánkat nem ismerik az emberek, ezért a sztereotípiák alapján inkább csodálnak minket (milyen okos lehet, hogyha ennyit olvas!), minthogy megbecsülnének...

6. A felsőoktatásban azt tapasztalom, hogy két véglet felé mozdultak olvasóink: vagy magabiztosak, nekik nem kell könyvtáros, vagy olyan félénkek, hogy a legkedvesebb könyvtárostól sem mernek kérdezni. Előbbiek jönnek, keresnek, aztán mikor nem találnak, azonnal hangoskodnak. Büszkék, nem igazán tűrik, ha segítenek nekik, nem is feltétlenül kedvesek (nem mindig megy a köszönés sem), de mindent azonnal akarnak. Utóbbiak taníthatóak, ők visszajárnak a szakdolgozat leadása után is.

7. A több visszajelzés jelentősen megkönnyítené munkámat, legyen szó a fenntartóról vagy a használóról. Előbbi a háttér mivoltom miatt akkor szól csak, ha baj van/változást akar, előbbi meg szinte csak akkor, ha valami baja van. Hiába tettünk ki kívánságfüzeteket, panaszládát, végeztünk felmérést, olvasóink nem mernek véleményt nyilvánítani. Lehet, hogy bennünk van a hiba?

8. Képzések, amiket javaslok: kommunikáció (hogyan beszéljünk szépen, helyesen), helyesírás (lásd pl. Katalist), vezetőképzés (főként tematikusan, pl. városi könyvtárosoknak, a felsőoktatásban dolgozóknak).

9. Egyértelműen állománygyarapításra kéne pénz. Szép és jó, hogy mindenki digitalizál, de a legfiatalabb és legidősebb korosztályt nem szolgálhatjuk ki az Europeanaról. Lehetnek szép új épületeink, ha azokban régi, leharcolt kiadványok bágyadoznak.

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
Ez szubjektív dolog. Én a mindenes melókat szeretem: egyszer ezt, másszort azt csinálni. Így ismeri meg az ember a saját és más könyvtárát is. Abba biztosan belehülyülnék, ha napi 8 órán keresztül csak feldolgoznom kéne (akár tartalmi, akár formai szempontból).

11. Kedvenc könyvtáros története?
Nyári zárvatartás alatt cikkfeldolgozást végeztem (ergo olvastam is) a tájékoztató pultban, amikor az éves nagytakarítást végezték a könyvtárban. Néhány egyszerű ember sertepertélt a polcok között, ügyesen portalanították a köteteket, pucolták az ablakokat. Egyszer csak felém fordul egy asszony, nagyot sóhajtva rám néz, és ezt mondja: "De szeretnék én is könyvtáros lenni, mennyit olvashatnék akkor!" Ezek után (folyóirattal a kezemben) nem volt egyszerű elmagyarázni neki, hogy a látszat csal, a legtöbb könyvnek csak a borítóját tudom elolvasni...

12. Bónusz:
Szerintem könyvtárosnak lenni hivatás. Ennél több nem is kell.

-------------------------
(Örülnék ha Te is megválaszolnád a kérdéseket. Küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/06

Patás állatok a bitumenen

Takács Dániel - webkönyvtáros
KLOG

"a szakma kitűnően megtanulta a lovaskocsi és a lovak kezelését, és ebben tényleg egyedülálló tudásra és tapasztalatra tett szert"

Kié a könyvtár? Side two

Szili Katalin MSZP jelölt
INDEX

"A könyvtár az ellenzéki vezetésű megyei önkormányzat ügye"

Kié a könyvtár? Side one

Páva Zsolt - FIDESZ jelölt
INDEX

"a könyvtár az egyetem és a megye közös ügye, nem Pécsé."

A könyvtárosok (vezetők és dolgozók is) mindent egzisztenciális szűrőn néznek

dr. Reisz László - FSZEK

1. Mióta?
Összesen kb 21 év eve, jelenlegi munkahelyemen hamarosan 8 éve. (FSZEK)
2. Hol?
Szociológiai gyűjtemény munkatársa vagyok
3. Álmai könyvtára?
Számítógépfüggő vagyok, s ez értelemszerű szakmai és egyéb torzulásokkal jár. Ezeket tudomásulvéve: Silent Library Project. Konkrétan: virtuális gyűjtemény
4. Munkahely megbecsülés
Nem tudom felmérni, hagyományos értelemben vett karrier soha nem érdekelt, úgyhogy vagy én nem értem a kérdést, vagy nem foglalkoztat különösen.
5. Könyvtáros megbecsülés
Nem túlzottan, de kik, milyen premisszák alapján állítják elő a rangsort?
6. Olvasók változtak?
Pragmatikusabbak, információorientáltabbak lettek. Eltölkőtak az igények egyrészt az otthoni (om-line) felhasználás felé, másrészt a 'hagyományos' könyvtár helyett inkább a virtuálisat, a fulltextes-változatot részesítik előnyben.
7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Mint az előzőekben említett számítógépfüggő van egy saját honlapom
http://mtdaportal.extra.hu/
ott azt csinálok, amit akarok, így a kérdés számomra irreleváns. Egy tökéletes világban hozzáértő vezetés kellene, objektív mérce, a tényleges társadalmi elvárások alapján. Jelenleg - érthető módon - a könyvtárosok (vezetők és dolgozók is) mindent egzisztenciális szűrőn néznek. Gorombán fogalmazva a könyvtár van az olvasóért és nem fordítva, emellett, hogy a felhasználó nem ürügy, akire hivatkozva saját igényeinket-reményeinket fogalmazzuk meg.
8. Képzések?
Semmilyet. Akit érdekel valami, önképzéssel megoldja, ha szükség van rá, akkor rá van kényszerítve. A jelenlegi képzési rend fontos, mert sok embernek munkát ad, sok intézményt/bürokratát legitimál, amúgy azonban szerintem felesleges alibitevékenység, pénzkidobás.
9. Pályázatok?
Nem vagyok igazán illetékes ebben. A pályázatok (köz)beszerzések alapvetően deklarált céljaikkal ellentétesek, mert nem csökkentik, hanem ténylegesen falhajtják az árat (még technikai eszközök beszerzésekor is). Igazából rettenetesen rossz hatásfokkal működnek, intézmények alibi, presztízs- és pénzszerző-céljaikat finanszírozzák. A tulajdonképpeni pályázati cél ennek csak ürügye.
10. Legjobb munka?
Rettenetesen szubjektív, szinte megválaszolhatatlan. Egyetemi éveim alatt a 'top' a bibliográfus, a (szak)tájékoztató voltak, s a raktáros a 'low level'. A feldolgozósok között a 'bibliográfus' magasabb volt a 'címleírónál'. Én személy szerint a 'csúcsra' az informatikus könyvtárost tenném (akinek nem papírja, hanem esze is van hozzá - elég kevés ilyen, ahol az nem státuszszimbólum) Számomra az 'alj' a fejldolgozó-címleíró.
11. Könyvtáros történet
Fogalmam sincs.
12. Bónusz
Szerintem a jövő a virtuális könyvtáré, amely 'információkat' tartalmaz, képi, hangi infokat is beleértve nyilvános, ingyenes. Több mint 3 éve nem olvastam (papírkönyvet), csak laptopon, ill. PDA-n e-könyveket, amiból 1364 darabom van. A fejlődés útja szerintem az e-könyvek és a virtualitás irányába halad: vagy a könyvtárosok által, vagy a Google stb. által. A legnagyobb problémát a jelenlegi szerzői jogi szabályozásban látom.

-------------------------
(Örülnék ha Te is megválaszolnád a kérdéseket. Küldd mailben. Köszönöm)

2009/05/05

Magyar ügyfélszolgálat, magyar dokumentáció, magyar felhasználók

Téma: Olcsóbb integrált kölcsönzési rendszerre vált a Miskolci Egyetem
Tájékoztat: Burmeister Erzsébet - főigazgató

Januárban Burmesiter Erzsébet az egyetemi könyvtár uniós pályázatáról a következőket mondta:
A cél: minden könyvtár informatikai eszközparkjának infrastrukturális javítása, integrált rendszer cseréje Huntékára (a Horizon fenntartása nagyon drága). A Huntéka már nagy könyvtárak számára is megfelelő, megoldható az egy központ a kiskönyvtárak számára és a közös lekérdezés.

Az Európai Uniós pályázat nyert. A Konyvtaros.com kérdezett:

Konyvtaros.com: Mennyibe kerül egy évre a Horizon?
Burmeister Erzsébet: Árfolyam függvénye, most 3/4 évre 2,1 millió volt, tavaly csak 1.6. Egész évre még hozzá kell adni 1/4-nyi összeget. Két részletben szoktuk ugyanis fizetni a karbantartási díjat. Most éppen az első részletet fizettük néhány hete.

K.COM: Mennyibe fog kerülni egy évre a HunTéka?
B.E.: Teljesen pontosan nem tudom, de ettől jóval kevesebbe. Remélhetőleg a felébe se.

K.Com: Jobb a HunTéka, mint a Horizon?
B.E.: A Horizon már igen elavult, a kliens is és a WEBPAC is. A kliens már nem fut rendesen újabb PC-ken. A németek most térnek át a Symphonyra, de az áttérés ugyanolyan nagy munkát jelentene, mint az áttérés a HunTékára. Az egészet újra le kellene fordítani + az összes egyéb előkészület: 26 hét munka.
S minden idegen nyelven folyna.
1994 és 2005 között mindent én csináltam rendszergazdaként, most már erre nincs lehetőségem új feladataim miatt.
A kapcsolattartás egy magyar céggel sokkal egyszerűbb lesz a kollégáim számára.
Minden dokumentáció magyar, sok magyar felhasználó, stb. stb.
A Symphony valószínűleg kielégítené az igényeinket, de ugyanolyan drága lenne, mint a Horizon. A kollégáim megnézték működés közben a HunTékát, meg voltak vele elégedve. Én pedig személy szerint a cégben bízom meg. A Horizon esetében 94 óta én vagyok a kapcsolattartó, nem vagyok az ügyfélszolgálattal mindig megelégedve.

Magyar ügyfélszolgálat, magyar dokumentáció, magyar felhasználók, olcsóbb fenntartás, megbízható céges háttér.
Ezen kívül a TIOP pályázatunk tartalmazza az együttműködést a Miskolci Városi Könyvtárral, Sajószentpéterrel, Alsózsolcával, amely könyvtárak szintén Huntékások vagy azt veszik meg, arra térnek át a támogatással. Konzorciumi tag Tiszaújváros is, de ők nem térnek át Alephről.

K.Com: A Nyertes TIOP pályázat költségvetésében mekkora összeg az áttérés?
B.E.: A közbeszerzési eljárástól függ. A pályázatban levő ajánlat 3/4 éves. Mindenképp meg kell venni a HunTékát, a konverziós összegek benne vannak az ajánlati árban. Az integrált rendszer árára ~ 6,8 millió Ft-os ajánlatunk van.

K.Com: A beadott pályázat óta eltelt másfél év. Mennyit változtatnak a megvalósítandó projekten?
B.E.: Valamennyit igen, de ez most még nem publikus. Egyetemi belső döntésektől függ.
A teljes pályázat az integrált rendszeren kívül rengeteg egyéb szoftvert és rengeteg hardvert tartalmaz mind az 5 helyszínre. Nagy ugrás lesz. A gépeink már 1-2 kivételtől eltekintve mind nagyon régiek.

Az online katalógus minden könyvtár természetes reklám felülete

Palik Mária - osztályozó könyvtáros, BME OMIKK

(a végén jön 10 válasz a 12-ből, a bónusszal kezdünk, aszerk.)

A "Felhasználóbarát" mánia jegyében a leglehetetlenebb ötletek merülnek fel a listán, hogyan élje túl a több ezer éves könyvtári világ a XXI század hajnalát. A kihívást az INTERNET és a GOOGLE jelenti. A GOOGLE képes elég jól feltérképezni az egyes weboldalak tartalmát. Egyszerre teljesíti a keresés során a pontosság és a teljesség kettős követelményét. (A teljesség nyilván nehezen ellenőrizhető, de talán a nyilvánosan elérhető NET esetében elfogadhatjuk a találati halmazokat teljesnek.)A találati halmazok elejére a legrelevánsabb találatok kerülnek, s mindezt gyorsan, a laikus használó számára is könnyen használható formában teszi.

Egyet azonban a GOOGLE sem tud, nem keres a könyvtárak raktáraiban. Elkötelezett könyvtáros nemzedékek sora válogatta katalogizálta és osztályozta a könyvtári gyűjteményeket. Mindezt az online katalógus hivatott tükrözni.

Nem lehetünk azonban elégedettek azzal, ha a szerzőt és címet ismerő olvasó megtalálja a keresett dokumentumot,illetve ha a bárhol keresőmezőbe beírt keresőkérdésre "kijön" valami. A mű címe sokszor csak áttételesen utal a témára pl.: Tömör gyönyör; Élő könyvtár Vagy gondoljunk a CO szén-monoxid összegképlete ill. Co Kobalt vegyjele problematikájára.

Éppen emiatt tekinthet vissza a könyvtári osztályozás komoly múltra. Többféle információkereső nyelvet is használunk erre a célra, természetes és mesterséges nyelvűt egyaránt. A természetes nyelvű IKNY- ekből talán kicsit több is van az országban, mint kellene. Ezeket a közös katalógusokban összekeverve - a dokumentum rekordok átemelése miatt -, már csak
egy szóhalmazhoz jutunk, amely nem felel meg az IKNY követelményeinek.

Az ember szívesebben idézi a jó példákat. Ilyen pl a JAMK TextLib-es rendszere, ahol a Köztaurusz megjelenítése példaszerű. Kár hogy kevés online katalógusban látjuk viszont.

Az ETO a másik hagyományosan használt IKNY. Az ETO jelzethez azonban szorosan hozzátartozik a természetes nyelvű meghatározása (enélkül nem is értelmezhető) Ez utóbbi azonban nem jelenik meg a katalógusban, ezzel elbátortalanítva a kereséssel esetleg próbálkozókat. Nem tükrözik az online ETO mutatók (böngészők) az ETO hierarchikus rendszerét. Ezzel megakadályozzák, hogy az olvasó egy adott témakör tágabb és szűkebb környezetét is megismerhesse. Ezenkívül nem
megoldott az ETO-jelzetek keresése sem, pedig még az összetett jelzetek jelzetrészek szerinti keresése is fontos lenne pl (439) Magyarország földrajzi alosztás ill. "1956" időszerinti alosztás (a katalógus krononológiaként is szolgálhatna)

Azt gondolom, hogy az online katalógus minden könyvtár természetes reklám felülete, becsalogatja vagy éppen elriasztja az olvasót, hírét viszi a világba akár akarjuk, akár nem.

Gyertyát sem azért gyújtunk, hogy a véka alá,
hanem hogy a gyertyatartóba tegyük
és fényeljék mindazoknak, akik a házban vannak"
(Máté 4.15)

Nekünk könyvtárosoknak is is komoly felelősségünk van,abban, hogy elfogadjuk az IKR-ek fejlesztőitől az IKNY-ek hanyag megjelenítését.

1. Mióta dolgozik könyvtárban, vagy azzal kapcsolatos munkahelyen?
1985-ben az egyetem elvégzése után kezdtem dolgozni az OMIKK-ban, lassan 25 éve.

2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig?
Osztályozó könyvtárosként dolgozom kezdettől.

3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
Jól érzem magamat jelenlegi munkahelyemen. Nem szívesen változtatnék.

4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?

5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
Nem igazán.

6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
Sohasem dolgoztam közvetlenül az olvasók között.

7. Mire lenne szüksége a jobb munkához?
Szorosabb együttműködésre lenne szükség a könyvtárosok és az integrált könyvtári rendszerek fejlesztői között.

8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
Elég szélesnek gondolom a választékot, én eddig mindig találtam számomra hasznosat.

9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
Osztályozó könyvtárosként az ETO-t használom. Fontosnak gondolnám az ETO jobb megjelenítését a kereső felületen. Szükséges lenne a Magyarországon nyomtatott kiadásban megjelent táblázatokból géppel kezelhető adatbázist létrehozni.

10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?
A legjobb dolog osztályozó könyvtárosként dolgozni.

-------------------------------------------
(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd
mailben. Köszönöm)

2009/05/04

Miért kellene mindenkinek bloggolnia?

Téma: Egy óra alatt betelt a békéscsabai "Internet haladóknak" tanfolyami létszám
Tájékoztat: Vincze Andrea - szervező

Konyvtaros.com: Az internet haladóknak tanfolyamot kötelezővé lehetne tenni minden könyvtárosnak?
Vincze Andrea: Nem vagyok a kötelezővé tétel híve. Számomra szimpatikusabb, ha valaki azért tanul, mert érdekli. Ráadásul hatékonyabb is. A kötelezővé tétel rossz szájízt kölcsönöz a dolognak, még akkor is, ha jó és hasznos dologról, szándékról van szó. Közel 1 óra alatt betelt a létszám. Ez önmagáért beszél. Nem szabad elrontani egy kezdeményezést kötelezővé tétellel, pusztán azért mert úgy gondoljuk, hogy mindenkinek mindenről úgy kéne gondolkodnia, mint ahogy mi gondolkodunk. Ha jól gondoljuk, akkor a tények majd úgy is önmagukért fognak beszélni és megteszik hatásukat. Ha jó és érdekes a képzés akkor a jelenlegi résztvevők úgyis tovább adják a hírt, az ismereteket, a tudást.

K.Com: Tud-e tájékoztatni az a könyvtáros, aki nem ismeri a képzési tematikában lévő alkalmazásokat?
V.A.: Előbb-utóbb minden könyvtáros fogja használni a csoportmunkához ezeket az
eszközöket, vagy másokat, hiszen ma már számos hasonló jó és ingyenes eszköz létezik ilyen célokra, feladatokra. Türelmesnek kell lennünk. Nem lehet egy varászütésre, vagy egy utasításra megváltoztatni mindent. Az igényt kell felkelteni és kielégíteni. Ha ez sikerül, akkor jó úton haladunk.

K. Com: Kötelezhető-e minden könyvtár interaktív honlap, blog üzemeltetésére?
V.A.: Az interaktív honlapok üzemeltetésének személyi és tárgyi feltételei is vannak. A könyvtárak nagy része nem bővelkedik ezekben. Nem pusztán akarat, vagy szándék kérdése, hogy ki milyet üzemeltet. Mint azt már leírtam, nem vagyok a "kötelezővé tétel" híve. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit használ. A TIOP és TÁMOP pályázatnak köszönhetően ezek a fejlesztések sok könyvtárban el fognak indulni. Bizonyára eljön majd az
az idő is, amikor majd minden könyvtárnak lesz interaktív honlapja. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy még mindig van olyan könyvtár, amelyiknek nincs integrált könyvtári rendszere, illetve nem üzemeltet ilyet. Úgy gondolom ez fontosabb lenne a mindennapi munkához. Ez azonban nem jelenti az interaktív honlap szükségességének megkérdőjelezését.

K.Com: Blog?
V.A.: Miért kellene mindenkinek bloggolnia? A klasszikus értelemben a honlapnak és a blognak eltér a funkciója. Mindegyiknek meg van a maga szerepe, rendeltetése, feladata. A bloggolás csak egy eszköz, s nem több. Egy feladatot több eszközzel is meg lehet oldani, kinek melyik a szimpatikusabb. A kitűzött cél eléréséhez melyik számára a leghatékonyabb, melyiket ismeri. Ez mind, mind befolyásoló tényező.

K.Com: Mikor lesz a következő tanfolyam?
V.A.: Ősszel.

Fel, posztolni

Cséka György - ELTE EK
BLOG

" Arra gondoltam, talán egy csapatban eredményesebben lehet ezt a tevékenységet folytatni."

Folytatódik az akadálymentesítés

Halasi média

"az interneten keresztül is lehetőség lesz a kölcsönzési idők meghosszabbítására. A fejlesztéseket az év végéig kell elvégezni."

Rengeteg alszámla kell

Horváth Sándor Domonkos
BLOG

"Kívűlről nem látszik annyira, de elég nagy fordulatszámon pörögnek az ügyek, "

A digitális és internetalapú szolgáltatások bevezetése, fejlesztése érdekel

Bikádi Katalin

1. Mióta dolgozik könyvtárban, vagy azzal kapcsolatos munkahelyen?
- 1986-1996.; 2008- ; mindkét alkalommal felsőoktatási könyvtár
2. Milyen pozícióban dolgozik jelenleg és milyen pozíciókat látott el eddig? - 1996-ban csoportvezető, most osztályvezető-helyettes
3. Mi lenne álmai könyvtártípusa, ahol szívesen dolgozna?
- Magas fokon digitalizált, jól felszerelt és széles szolgáltatási palettával bíró, ügyfél- és távhasználat-központú tudományos könyvtár
4. Mennyire tartja megbecsültnek magát a munkahelyén?
- Erkölcsileg: jól; anyagilag: nem eléggé
5. Megbecsültnek érzi-e a szakmát a társadalomban?
- Még mindig nem eléggé, de 20 év alatt javulást tapasztaltam
6. Hogyan változtak az olvasók, a használók az elmúlt években ?
- Nőtt a szórás a tudásszint és a társadalmi csoporthoz tartozás tekintetében. Javult a digitális műveltség, nőttek az ehhez és a távhasználathoz kapcsolódó igények.
7. Mire lenne szüksége a jobb munkához? (jobb technika, kellemesebb, ergonomikusabb munkakörnyezet, jobb munkakapcsolatok, több pénzbeli elismerés, több egyéb elismerés, több visszajelzés a munkájáról stb.)
- Nagyjából mindegyikre, de a legfontosabb az egyenletes színvonalú, több évre előre tervezhető és megfelelő szintű finanszírozás lenne. Fontos lenne a hosszabb távon működő pályázati rendszer; a jelenlegi inkább a kreativitásunkat, mint a hozzáértésünket dolgoztatja meg.
8. Milyen szakmai képzéseket tartana hasznosnak?
- Attól függ, kinek: mindenkinek más hiányosságai, fejlesztést kívánó tudása és képességei vannak. Engem főként a digitális és internetalapú szolgáltatások bevezetése, fejlesztése érdekel; a jelenlegi képzési ill. szakmai programkínálat kb. 15-20%-át tartom a magam számára is hasznosnak (cím alapján, hiszen képzésre ritkán jutok el).
9. Mire fordítható pályázatokat látna szívesen?
- Főleg felhasználóképzés, hálózatfejlesztés, eszközbeszerzés. Továbbá bármi, amiből a könyvtár plusz forráshoz vagy tudáshoz juthat.
10. Melyik a legjobb és melyik a legrosszabb munkakör a szakmában?* - Mindkettő az olvasószolgálati, persze attól függ, hol. A Library of Congressben valószínűleg kellemesebb, mint egy átlagos magyar egyetemi könyvtárban.

-------------------------------------------
(Örülnék ha Te is válaszolnál a kérdésekre, küldd
mailben. Köszönöm)